2017. november 19., vasárnap

65

0 megjegyzés
Elmentem szabira, ami miatt eleinte húztam a számat, aztán rájöttem, hogy jól tettem, ugyanis lebetegedtem. Vagy nem is tudom, mi ez pontosan, de régen éreztem ennyire cefettül magam. Ez pedig pontosan tökéletes idő ahhoz, hogy minden egyes pihenésre tett kísérletem álmatlan forgolódásban fulladjon ki, mert nem bírom leállítani az agyamat. 
Pont a hét elején gondoltam arra, hogy mennyire menő már, hogy életem első olyan időszakát élem, amikor szeretem magam és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok, és annyira felnőttnek meg profinak éreztem magam, bepörögve attól, hogy tök jó célokat lehet majd így kitűzni magam elé. Aztán csak rájöttem, hogy ez nem teljesen van így. Sőt, a legidegesítőbb az, hogy még mindig szembesülök dolgokkal az előző előtti hosszú, elszúrt kapcsolatomból. Mármint rendben van az, hogy sérül az ember, és az is, hogy helyrehoztam már magam onnan, így most már inkább csak abban a szakaszban vagyok, amikor szembesülök azzal, hogy gyakorlatilag életem legszebb évei mentek el a semmire, és ezeket sosem fogom már visszakapni. Tekintve pl. azt, hogy a korosztályom már lassan szaporodik, nálam a gyerekvállalás pedig max. a korai harmincas éveimben lehetséges majd, mert jelenleg még korai minden. Ami hagyján, mert nem érzem még ennek hiányát, csak fárasztó az embereknek magyarázkodni. A nagyobb gond az, hogy számtalan dolog kimaradt ezekben az években, amik viszont hiányoznak, és bár pótolom őket, talán sosem lesz az igazi. Z.-vel is szoktam egyébként ezekről beszélgetni, mázlista vagyok ebből a szempontból, mert ez egy olyan kapcsolat, amire abszolút szükségem volt, és minden támogatást megkapok tőle. 
Ja, amúgy vele is már másfél éve toljuk, és még mindig ugyanolyan különleges, mint a legelején. 
Szóval, most jöttem csak rá, hogy az elmúlt egy év számomra mennyire a túlélésről szólt. Túl akartam lenni az egyetemen, szabadulni abból a közegből, aztán állást találni minél hamarabb, minél jobb helyen, és tovább nem láttam. 
Most pedig itt állok, olyan helyen dolgozom, ahová szeretek bejárni, sőt, ahogy az imádott introvertált személyiségem napról-napra olvad, és egyre inkább biztonságban érzem ott magam, úgy érződik a környezetemen is, hogy egyre inkább beilleszkedem. A legjobban azt szeretem ebben, hogy nem Miskolcon van, így ott tényleg nem ismernek. Rendesen jó volt szembesülni azzal, hogy itt nem előítélettel fordulnak felém, hanem abszolút idegen vagyok. 
Ilyen feltételek mellett pedig már nem kell a túlélésre gyúrnom, tudok a kapcsolatomra koncentrálni, hogy merre szeretném, hogy tartson. Tudok magamra koncentrálni, hogy pótoljam azokat, amik hiányoznak, és amikre nem volt időm gyakorlat meg diploma miatt, előtte pedig kiölték belőlem. Furcsa, hogy mekkora igényem van az alkotásra. Azon belül is inkább a rajzolásra, festésre, amit nem gondoltam volna, mert nem realizálódott bennem, hogy ez hiányzik. Persze a rajzcuccom nagy részét már eladományoztam, egyedül a grafikus szettet tartottam meg, de az is a nyaralóban maradt, így tegnap csak egy átlag ceruzával és egy kifogyóban lévő fekete tollal rajzoltam. Biztosan következik folytatása még. 

Lett egyébként instagramom, ami privát ugyan, de nagyjából tisztában vagyok, kik alkotják az olvasótáboromat, így ha bárki szeretne ott követni, katt




2017. november 1., szerda

64

0 megjegyzés


📖 Darvasi László - Ez egy ilyen csúcs, Tommy Wallach - Akkor felnéztünk (ezért egyébként rajongok azóta is, zseniális), Neil Gaiman - Coraline

🎬 The 100 4. évad, csak néhány részt hagytam novemberre és imádkozom, hogy a jövőben se rontsák el.

🎵 Closer cover és Ciao Adios akusztikus változat ragadt meg a fejemben heteken keresztül.

🎉 A legjobb élmény az ingázással járó reggeli buszozások, amikor a napfelkelte fényében legelő őzikéket bámulom, vagy a ködben elveszni látszó tájat, esetleg a felhőket. Ez olyasvalami, ami csak nekem csoda, mert a többiek hozzászoktak már a látványhoz, így megtartom magamnak ezeket a perceket, és feltöltődöm velük egész napra.

🐴 Lunussal sajnos töredékét sem tudtam lenni, amennyit szerettem volna. Mire hazaérek már nem csak az istállóban vannak, hanem sötét is van, de megpróbálok tenni annak érdekében, hogy ilyenkor is tudjunk eltölteni együtt egy kis időt. Hétvégén látom őt, meg szabadnapokon.

🐶 Bizsura nagyon büszke vagyok, mert jól átállt az új napirendre. Hiányolja ugyan a közös bandázásainkat, de tudja, hogy amikor lehetőségem van, elviszem őt barangolni, a többi időt pedig általában az ágyamon tölti, ami eddig nem volt szokása.

🐰 Szerencsére a vedlés végén vagyunk, és megúsztuk bélleállás nélkül, úgyhogy vele is minden rendben van. Kövér és rossz, de közben rendkívül aranyos, így senki nem tud rá haragudni.

🍴 A kalóriák számolgatásával felhagytam, amikor rájöttem, hogy sokkal kevesebbet eszem, mint kellene. Tekintve, hogy hatkor reggelizem, és a következő étkezés sokszor csak negyed öt után következik, amikor hazafelé sétálva megeszem a szendvicsemet. Utána már csak vacsorára eszem valamit, és ennyi.

🏃 Tartottam a hónap első felében az edzést, aztán jött egy betegség, amikor nem mertem tovább feszegetni a határaimat, hiszen nem akarok kihagyni egy napot sem a munkából, így pihenésre fogtam magam. Most már érzem is a hiányát, ez nem az a munka, amit mozgásszegény életmód mellett lehet végezni. Mozgok egyébként, mert napi egy órát végigtornázom a betegekkel, de azért az nem a nekem elegendő szint.

✅ Októberre nem voltak irreális céljaim, valójában folyamatosan ezeken dolgoztam, és úgy érzem, egészen jól teljesítettem is őket. Persze ezek amolyan állandó célok, hiszen ezeket sosem lehet végérvényesen kipipálni, de jó volt ez.

💖 Z.-vel igazából kevesebbet beszélünk és látjuk egymást, mint valaha, de bírjuk azért. :D Amikor tehetem náluk alszok, onnan megyek munkába, illetve ha szabadnapja van, akkor jön hozzám, és pihenését feláldozva 6:50-  kor már velem száguld munkába, kidob a kórháznál, aztán megy haza.



A hónap képekben









Szerelőt hívtunk a konvektorhoz, megmondtuk neki, hogy nem mehet le az ágyról, hagyja békén szegény embert. Másfél órán keresztül úgy szerelt, hogy a kutyám az orrával bökdöste a hátát, és folyamatosan csóválta a farkát. A vége felé megegyeztek, hogy ha békén hagyja őt, akkor indulás előtt megsimogatja. 

Ezzel a látvánnyal vagyok elfoglalva szabad perceimben. 


A fáradt sminkmentes fejemmel nem terhelnék senkit, úgyis a hajszín számít. Hozzászoktam már a fehér/szürke tincsekhez, és tényleg imádtam. De négy hét alatt 2 centis lenövés szerintem sok, és pláne ekkora kontrasztnál rendkívül igénytelen látványt nyújt. Még egy picivel leszek sötétebb, aztán megnövesztem, és utána gyengédebben, de világosítok majd rajta. Vagy meglátjuk. Úgyis attól függ, éppen mihez lesz kedvem. A legfontosabb most, hogy helyrehozzam a hajamat, és újra egészséges legyen.


Átlagos nyusziaktivitás

Ajándék egyszarvú - mert az mindig jól jön.

Halloween-i kekszek

Van, amiért megéri út közben lehúzódni. Szendrői napfelkelte

 

Daily Life by E. Template by Ipietoon Blogger Template | Gift Idea