Társaságban, mégis kissé magányosan telnek mostanában a napok. Államvizsgáról kikerülve fogalmam sem volt, mit szeretnék kezdeni magammal, az elmúlt három hétben pedig ez teljesen átformálódott, és újra látok magam előtt néhány évet, hogy merre és mit. Azt hittem, hogy nem lesz ötletem, ehhez képest szinte alig győzöm velük, minden nap millió új dolog jut eszembe, amit szorgalmasan építgetek is be az életembe.
Jó, mondjuk ezen azért sokat segített a tény, hogy nincs gépem, és a tv-t sem kapcsolom be csak néhány Agymenők rész erejéig (van azért, amiről nem mond le az ember ugyebár, még akkor sem, ha Sheldonnal együtt mondom a szöveget és lassan az eredeti angolt is szájról olvasom). Ennek az új szokásnak köszönhetem, hogy kifejlesztettem egy relatív hatékony reggeli és esti rutint, megtaláltam a számomra tökéletes nyári szépségápolási recepteket, amikkel pont annyit kell bíbelődni, amennyire képes is vagyok (rizsvíz és fahéjas méz). Saját edzéseket dolgoztam ki, mert eszembe jutott, hogy gyógytornász vagyok, és tudok ilyet. Ezeket aztán edzés közben finomítottam, átdolgoztam, hogy egészen nekem tetsző legyen. Sikerült elérni a konstans rend és tisztaság állapotát a szobámban, napi néhány percet kell most már csupán ráfordítanom, és dolgozom a lakáson is, amihez szintén egészen közel állok.
Kerestem új recepteket, mert bár nincs baj az étkezésemmel, kicsit színesíteni akartam. Vagyis amúgy baj az van, de nem az ételekkel, hanem az édességekkel, ha azokat elhagynám, tökéletes lenne. Az új receptek viszont meglepően finomak. Tegnap cukkinifasírtot evett a család párolt zöldséggel és avokádós, uborkás, lime-os salátával, ma pedig karalábé hasábok lesznek padlizsánpizza falatkákkal.
Nyelveket is tanulok, illetve pontosabban ismételek, és szomorúan vettem tudomásul, hogy angolul szebben/jobban/gördülékenyebben beszélek, mint németül. Így amikor csak tehetem - és egyedül vagyok - németül beszélek. Lényegében bármiről: amit látok, amit érzek, ahogy érzem magam, a napi programomat, nyári terveimet, vagy, mintha valakinek bemutatnék valamit, elmondok minden gondolatot egy-egy témáról. Még anno a versenyes időkben így készültem fel, nekem ez vált be a legjobban. Ha menet közben kiderül valamiről, hogy nincs hozzá elegendő szókincs, azonnal megkeresem a hiányzó szavakat és mondatba foglalva használom őket, így a szótanulással sem kell vacakolnom. Hogy újra szépen, választékosan, szinte anyanyelvi könnyedséggel beszéljek, mint régen, meglehetősen távol van, de minden egyes nap teszek érte.
Csütörtökön kézhez kapom a diplomámat, három héten belül pedig elkezdek majd állás után kutatni. A csütörtököt hajlamos vagyok elfelejteni, mert csak a család miatt megyek el, így emlékeztetni kell magam, hogy aznap dolgom van. Nekem államvizsga után volt a nagy lezárás, ez inkább nekik lesz az. Még mindig rendkívül optimista vagyok az álláskeresés terén, bízom benne, hogy jól alakul majd minden.
Minden nap történik valami, megyek valamerre, nem sokat szoktam pihenni, és közben belül is annyi minden változik, alakul, hogy azért ez rendesen le tud fárasztani, és nem mindig érzem azt, hogy jelen tudok lenni a pillanatban. Sőt, igazából tegnap is nagyon jól elvoltam Lillafüreden, fotózgattam, megállapítottam, hogy határozottan javultak a képeim magamhoz képest, azonban nem igazán vettem ki a részemet a társaságból. Úgy vagyok ezzel, hogy nem mindig fog körülöttem és bennem ennyire pezsegni minden, majd elül egyszer egy kicsit, konkrétabb lesz, mit szeretnék, és akkor összeszedettebb is leszek. Addig meg majd olyanokkal leszek, akik tudják, mennyire brutálisan introvertált tudok lenni néhanapján. :D