50

Társaságban, mégis kissé magányosan telnek mostanában a napok. Államvizsgáról kikerülve fogalmam sem volt, mit szeretnék kezdeni magammal, az elmúlt három hétben pedig ez teljesen átformálódott, és újra látok magam előtt néhány évet, hogy merre és mit. Azt hittem, hogy nem lesz ötletem, ehhez képest szinte alig győzöm velük, minden nap millió új dolog jut eszembe, amit szorgalmasan építgetek is be az életembe. 

Jó, mondjuk ezen azért sokat segített a tény, hogy nincs gépem, és a tv-t sem kapcsolom be csak néhány Agymenők rész erejéig (van azért, amiről nem mond le az ember ugyebár, még akkor sem, ha Sheldonnal együtt mondom a szöveget és lassan az eredeti angolt is szájról olvasom). Ennek az új szokásnak köszönhetem, hogy kifejlesztettem egy relatív hatékony reggeli és esti rutint, megtaláltam a számomra tökéletes nyári szépségápolási recepteket, amikkel pont annyit kell bíbelődni, amennyire képes is vagyok (rizsvíz és fahéjas méz). Saját edzéseket dolgoztam ki, mert eszembe jutott, hogy gyógytornász vagyok, és tudok ilyet. Ezeket aztán edzés közben finomítottam, átdolgoztam, hogy egészen nekem tetsző legyen. Sikerült elérni a konstans rend és tisztaság állapotát a szobámban, napi néhány percet kell most már csupán ráfordítanom, és dolgozom a lakáson is, amihez szintén egészen közel állok. 

Kerestem új recepteket, mert bár nincs baj az étkezésemmel, kicsit színesíteni akartam. Vagyis amúgy baj az van, de nem az ételekkel, hanem az édességekkel, ha azokat elhagynám, tökéletes lenne. Az új receptek viszont meglepően finomak. Tegnap cukkinifasírtot evett a család párolt zöldséggel és avokádós, uborkás, lime-os salátával, ma pedig karalábé hasábok lesznek padlizsánpizza falatkákkal. 

Nyelveket is tanulok, illetve pontosabban ismételek, és szomorúan vettem tudomásul, hogy angolul szebben/jobban/gördülékenyebben beszélek, mint németül. Így amikor csak tehetem - és egyedül vagyok - németül beszélek. Lényegében bármiről: amit látok, amit érzek, ahogy érzem magam, a napi programomat, nyári terveimet, vagy, mintha valakinek bemutatnék valamit, elmondok minden gondolatot egy-egy témáról. Még anno a versenyes időkben így készültem fel, nekem ez vált be a legjobban. Ha menet közben kiderül valamiről, hogy nincs hozzá elegendő szókincs, azonnal megkeresem a hiányzó szavakat és mondatba foglalva használom őket, így a szótanulással sem kell vacakolnom. Hogy újra szépen, választékosan, szinte anyanyelvi könnyedséggel beszéljek, mint régen, meglehetősen távol van, de minden egyes nap teszek érte. 

Csütörtökön kézhez kapom a diplomámat, három héten belül pedig elkezdek majd állás után kutatni. A csütörtököt hajlamos vagyok elfelejteni, mert csak a család miatt megyek el, így emlékeztetni kell magam, hogy aznap dolgom van. Nekem államvizsga után volt a nagy lezárás, ez inkább nekik lesz az. Még mindig rendkívül optimista vagyok az álláskeresés terén, bízom benne, hogy jól alakul majd minden. 

Minden nap történik valami, megyek valamerre, nem sokat szoktam pihenni, és közben belül is annyi minden változik, alakul, hogy azért ez rendesen le tud fárasztani, és nem mindig érzem azt, hogy jelen tudok lenni a pillanatban. Sőt, igazából tegnap is nagyon jól elvoltam Lillafüreden, fotózgattam, megállapítottam, hogy határozottan javultak a képeim magamhoz képest, azonban nem igazán vettem ki a részemet a társaságból. Úgy vagyok ezzel, hogy nem mindig fog körülöttem és bennem ennyire pezsegni minden, majd elül egyszer egy kicsit, konkrétabb lesz, mit szeretnék, és akkor összeszedettebb is leszek. Addig meg majd olyanokkal leszek, akik tudják, mennyire brutálisan introvertált tudok lenni néhanapján. :D

49

Átmegyek lassan fotóblogba. De írok is már hamarosan.
Addig is egy kis Lillafüred egy fülledt nyári estén:

48

Most jöjjenek inkabb csak képek az elmúlt két hétről.

47

Néhány nappal a vizsgák után már sikerül is felfognom lassan, hogy letudtam mindent és vége az egésznek. Persze, az igazi majd akkor lesz, amikor a kezemben tartom a diplomámat, de azért ez sem rossz így.

Tényleg úgy érzem, hogy megdolgoztam érte. Életemben először képes voltam megfelelni az elvárásaimnak, tartani az előre kigondolt tervet, és véghez vinni, amit akartam. Ez sok esetben napi 14 óra tanulást, minden szórakozás, pihenés, társas kapcsolat mellőzését, valamint kemény edzést jelentett, hogy bírjam a fokozott megterhelést. 

Felfedeztem a study with me videókban rejlő erőt, mert egyszerűen motivál, hogy ha feltekintek a jegyzetből, a tv képernyőn épp koncentrálnak, jegyzetelnek. Kikapcsolódásként pedig med school vlogokat néztem, vagyis inkább csak egy lányét, így teljesen a tanulás körül forgott minden. 

Kellett is, hiszen 87 tétel nem kevés, és többsége öt oldal felett volt, plusz a járulékos dolgok. Sajnos még életemben nem féltem vizsgától ennyire, mint most. Tudtam, hogy nagy a tét és már nagyon szerettem volna szabadulni, új fejezetet nyitni az életemben.

Szerdán volt a gyakorlati államvizsgám, ahol eldöntöttem, hogy a megyei kórházban leszek, és szentül hittem, hogy a neurológiára megyek, így betéve tudtam minden kórképet, amivel ott találkozhatunk, meg a betegvizsgálatot. Gyakorlati hely húzása előtt néhány perccel mondtam barátnőimnek, hogy jó, végülis még egy ortopédia is belefér. Na, ki is húztam. Csípőprotézis volt végül az esetem, vizsgálat, kezelési terv felállítása, majd ennek intepretálása a bizottság előtt. Korrekt kérdéseket kaptam, nem is kínoztak sokáig, és mondták, hogy találkozunk másnap.

Mert amúgy nekünk ez ilyen egy életes játék, mindig az adott vizsga után tudjuk meg, hogy mehetünk-e tovább. 

Level 4-es versenyzőként vágtam neki a csütörtöki napnak, nagyjából öt, forgolódással teli, nagyvonalúan alvásnak nevezett tevékenységgel töltött óra után. 

Egy vizsgához nem csak tanulás és felkészülés kell. Időzítés és szerencse is. Jót kell húzni, azt jól kell előadni, valamint a tanulást úgy kell időzíteni, hogy a vizsga napján legyen a legjobb a teljesítmény. Én kicsit eltévesztettem ezt, kedden voltam a legjobb, éreztem, hogy összeáll minden a fejemben és nem vagyok annyira kimerült. Szerda este pedig nagyon sok tétel ijesztően sok új információt tartalmazott, így kezdtem volna pánikolni, de már arra sem volt erőm. Csütörtök hajnalra eljutottam oda, hogy 80 tétel korrekt módon, fixen megy, 7 pedig kevésbé. Volt kettő, ami még silányabbul, mert bár többször nekiugrottam, valahogy nem tudtam megszeretni egyiket sem. 

Lehet tippelni ezek után, melyik kettőt húztam. Le is fagytam rendesen, és egy ideig azt hittem, ez egy olyan maybe next time pillanat lesz, de aztán úgy döntöttem, hogy ha ennyit sanyargattam magam, akkor már össze tudok szedni egy kettesnyi feleletet. Így is lett, bár a 12 fős bizottság előtt nem éreztem a legokosabbnak magam, de végtelenül jóindulatú volt mindenki, a kérdéseikkel segítettek, értékelhetőbbé tudtam tenni a feleletemet. Sőt, végül négyest kaptam rá. A gyakorlatra meg ötöst. Persze ezt nem azonnal tudtam meg, a szóbeli napján estefelé csak annyit, hogy sikerült, másnap pedig késő délután, a hivatalos eredményhirdetésen a jegyet. 

Volt utána örömködés, kis összejövetel is, az egyetemen hagyománynak számító szökőkútban fürdés, és minden más, ami a buksimmal érzékeltette, hogy igen, valóban vége van.

Másnap amúgy hajnalban ébredtem és egy fél délelőtt alatt minden szekrényt kipakoltam és rendbe tettem a szobámban, ez hűen leírja, milyen hatásfokkal pörögtem az elmúlt két hétben. 

Most néhány hét pihi, igyekszem rendbehozni magam belül is, megcsinálni mindent, ami a kis bakancslistámon szerepel, utána pedig elkezdem beadogatni az önéletrajzomat. 

Ez most tényleg valami egészen új, és úgy gondolom, teljes mélységében meg kell élnem. Visszagondolva az egyetemi éveimre, azért nem kevés dolog történt, és elég komoly gödörből másztam ki, majd hoztam fel magam egészen vállalható szintre, és nagyon örülök,  hogy ez megtörtént, mert most teljesen más színben látom magam. Tudom, ez csak egy fősulis diploma, én viszont büszke vagyok rá. :) 

Gépem egyébként nincs, a tablet látja most el a feladatát, szóval majd rájövök, hogy az alkalmazásból hogyan lehet képet feltölteni.

46

Gyógytornász lettem!