Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

#5

Kép
Közeledve a jelenhez, ígérem a nyígásáradat egyre csappanni fog, mert szinte nem is napok, hanem órák alatt is képes voltam rengeteget változni - legalábbis így éreztem. Ennyire pörgött fel minden én meg csak kapkodtam a fejemet, hogy mi történik, mert úgy éreztem magam, mintha valami kis védett helyen lennék egy hatalmas hurrikán kellős közepén: körülöttem minden felbolydult, azonban én soha nem voltam ettől nyugodtabb.  Furcsa talán ilyet mondani, de hálás vagyok az életnek, hogy így alakult minden, mert nagyon sokat tanultam belőle. Egyrészt megtanultam magamért igazán kiállni és meghozni egy olyan döntést, amiről tudtam, hogy senki a világon nem fogja támogatni, másrészt pedig végre sikerült elengednem azt a kényszert, hogy másoknak folyamatosan megfeleljek. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen mértékben látszott rajtam, hogy nagyon gyakran sajnos kívülről vártam a visszautalást saját magammal kapcsolatosan. Mintha egyes mozdulataimmal, cselekedeteimmel csak azért könyörögtem vol…

#4

Avagy hogyan utáltattam meg magam az ismerőseim 90%-ával.  Legutóbb ott fejeztem be, hogy élveztem azt a szabadságot, amit ilyen intenzíven szerintem utoljára gimnáziumban éreztem. Illetve ez még másabb is volt, hiszen azóta komolyodtam, felnőttem és kicsit másképp tapasztalom meg az egészet, de ugyanaz a konstans boldogság és felszabadultság hömpölyög bennem, mint akkoriban. Sajnos ezt beárnyékolta az, hogy csak azért tudok menni mindenfelé, mert a barátom teljes mértékben tojik rám és nem szól hozzám. Három hét volt, ebből a második hét vége felé eljutottam oda, hogy nem éreztem bűntudatot, ha valakivel eltöltöttem néhány órát, és esetleg nem számoltam be neki róla.  Sosem fogom elfelejteni, ahogy legjobb barátommal ülünk egy kávézóban, beszélgetünk, és ecsetelem neki, hogy annyira unom, hogy nem lépünk ki a megszokott világból, mert én szeretnék menni kirándulni, utazni, városokat nézni, akár Miskolcon belül is programokat szeretnék csinálni, van egy csomó hely, ahová el szeretném…

#3

Kép
A szakítás utáni éjszakán az elmúlt hetek idegessége egyszerre jött ki rajtam komoly fizikai tüneteket produkálva, így valahogy a mosdóban kuporogva hajnali három felé arra gondoltam, hogy ha ezt túlélem, akkor sokkal erősebb leszek. Fél óra alvás után reggel összekapartam magam, és igyekeztem minden gondolatot kiűzni a fejemből. Célom csupán annyi volt, hogy mindig egyik lélegzetvételtől a másikig tartó időt éljem túl. A munka jót tett, az első önálló napom előtti utolsó nap volt, amikor valamilyen szinten el is döntötték, hogy érdemesek leszünk-e önálló munkára. Délután egyetemen volt vizsgám, megcsináltam azt is. Utána pedig folyamatos pörgésben tartottam magam, mert ha megálltam, nem bírtam elviselni a fájdalmat. Tudtam jól, hogy ez nem működik és nem lett volna értelme tovább húzni, inkább azzal volt a gond, hogy magamat okoltam. Államvizsga előtt szakítottam, amivel tisztában vagyok, milyen szintű szemétség, ugyanakkor azt is tudom, hogy felnőttek vagyunk, mindenki a saját élet…

#2

A másik blogon valahol ott hagytam abba a beszámolómat, hogy elkezdtem tanfolyamra járni. Illetve írtam többet is, de kínosan ügyeltem arra, hogy semmilyen apróság ne kezdjen el kiszivárogni. Utólag visszagondolva a lehető legjobb, ami történhetett velem az volt, hogy elkezdtem dolgozni. Kikerültem az egyetem gyerekes közegéből, felnőttek között vagyok, így minden előnytelen tulajdonságomat kezdem szépen lassan levetkőzni. Többek között rájöttem arra is, hogy nem vagyok félénk és zárkózott, csak egyszerűen az egyetemi légkör nem motivál annyira, hogy a komforzónám szélét megközelítsem, így évekig abban a tudatban éltem, hogy tudom, ki vagyok, majd most néhány nap leforgása alatt rájöttem, hogy nem. Valójában fogalmam sincs, ki vagyok. Minden nap egyre nehezebb helyzetben találtam magam, kihívások tömkelegével néztem farkasszemet és - magam sem tudom, hogy - de szépen lassan túltettem magam mindegyiken. Aztán jött a mély víz, a törvényszerűen undok kolléga, akihez aztán kellemetlenül …

#1

Idejét sem tudom már, mikor volt lehetőségem tiszta lappal indulni. Pedig ez az, amire most a legnagyobb szükségem van. Azért is, mert a blogolás számomra mindig egyet jelentett a kitárulkozással és ezáltal terápiás célt is szolgált. Aztán persze minél több ember olvas, vagyis, minél több olyan ember olvas, aki a való életben is ismer, egyre kevesebb információt árulok el, míg a végén már szinte semmit sem szeretnék mondani. 
Ez nem egy másik blog lesz, mert ha bármikor is folytatom az írást, akkor azt mindenképp ott fogom megtenni, ebből következően itt nem kell majd az ott megszokott/kialakult/elvárható rendszerre számítani. Ez kizárólag személyes jellegű bejegyzésekkel, képekkel, rövid videókkal lesz megtöltve, illetve gondolatokkal, eszmefuttatásokkal, amiket nem szeretném, ha mindenki látna. Így, hogy tudom kik olvasnak, kicsit könnyebb lesz. Nem mintha bármi miatt titkolóznom kellene, nem erről van szó, csak nem szeretném feleslegesen bonyolítani az életemet. 
Az elmúlt hetek e…